A menopauzális hormonpótlás hosszútávú hatásai


A menopauzális hormonpótlás hosszútávú hatásai

Régebben (10 éve) a változókori kombinált ösztrogén-progesztin hormonterápiáról azt tartották, hogy minden nő számára előnyös. Az amerikai Women’s Health Initiative (WHI) vizsgálat azonban ezt megkérdőjelezte, illetve kétségbe vonta. A hormonterápia mellett a szívkoszorúér betegség, a stroke (agyinfarktus), a pulmonalis embólia, a demencia (kóros elbutulás), az epehólyag betegség és a vizelet inkontinencia veszélye nőtt, miközben a vazomotoros tünetek, csontvesztés, törések és diabetes szempontjából a kezelés hasznosnak tűnt. Ezt a vizsgálatot sokan bírálták azóta, de hatására szinte az egész világon megszűnt a hormonpótlás.

A megbetegedések értékelése mellett ugyanolyan fontos a halálozások figyelése is. A WHI vizsgálat során Manson és kollégái 18 éves utánkövetés során bekövetkezett 7489 haláleset alapján értékelték a kombinált hormonterápia (CE + MPA) valamint a CE-monoterápia hatásait.

Az alábbi eredmények születtek: egybevetve, a CE+MPA vagy CE-monoterápia nem járt a bármely okból, cardiovascularis betegségből vagy daganatos megbetegedésből adódó halálozás kockázatnövekedésével. Az eredmények tehát nem módosítják a jelenlegi ajánlást, amely szerint a 60 év alatti nőknél, a menopauza várható megjelenésétől számított 10 éven belül a vazomotoros és genitourinális tünetek kezelésére, valamint a csontvesztés megelőzésére egyéni hormonterápiát kell alkalmazni. A megnyugtató mortalitási adatok felhasználhatók azon nők meggyőzésére, akik számára a kezelés előnyös lenne, de félnek annak káros hatásaitól.

Írta: Bata Barnabás | 2018.03.30. | Kategória: Cikkek, Hírek, információk, Kiemelt téma, Nőgyógyászat | Címkék: ,

Szavazás

Milyen fejlesztéseket tartana célszerűnek a rendelőinkbe? (3 legfontosabbat jelölje be)

View Results

Loading ... Loading ...