Változó kor, menopauza (6. rész)
×
5D Babamozi Magánlabor
Változó kor, menopauza (6. rész) Változó kor, menopauza (6. rész)

Változó kor, menopauza – a klimax tünetei

A menopauza, a havi vérzés elmaradása általában a nők 45-50 életéve között jelentkezik. (Egyéntől függően jelentkezhet korábban, vagy akár jóval később is.) Nem betegségről van szó, az élet előrehaladtával mindenkinél bekövetkezik a ciklus szabályzásáért felelős hormonok termelődésének leállása miatt, de valaki nehezebben, mások könnyedebben élik meg. Az átmeneti időszakot, amíg a hormontermelés ingadozik, megkönnyíthetjük életmódi változtatással.

A menopauzát 3 fázisra szokták osztani:

  • A petefészek, öregedése miatt, feladatát nem tudja már rendesen ellátni, a hormontermelése (progeszteron, ösztrogén) csökken. Kezdetben vérzészavar jelentkezik (elmarad, rendszertelenné válik a havi vérzés, esetleg köztes, kis mennyiségű vérzés jelentkezik), melyet kísérhetnek egyéb elváltozások is: méhizom-daganat (myoma), fibrocisztás emlőbetegség, vérszegénység, fizikai és szellemi teljesítőképesség csökkenése, immunrendszer gyengeség.
  • A második stádiumban már szinte teljesen elmarad a havi vérzés, és dominálnak a következő panaszok: hőhullám, izzadás, pszichés problémák, szorongás, depresszió, önértékelési zavarok, érzelmi labilitás, alvászavar, fejfájás.
  • A harmadik fázisban az elmaradó védő hormonhatás miatt megjelennek a hosszútávú következmények: szív- és érrendszeri problémák, agyvérzésre való hajlam, csontritkulás, nyálkahártya, főleg hüvelyi szárazság, a rossz koleszterint szint növekedése, hajhullás, bőrszárazság, vizelet tartási problémák. 

Ezen felsorolások alapján kijelenthetjük, hogy a változó kori tüneteket itt is komplexen, összetetten kell kezelni. A cél az, hogy szelíd, kíméletes és természetes úton enyhítsük a tüneteket, és megakadályozzuk a hormonváltozás során esetlegesen fellépő egészségkárosodási folyamatokat. Minél előbb kezdjük el a terápiát, annál hatékonyabban csökkenthetjük a különböző szövődmények, következmények esélyét.
A legfontosabb tennivalók közé tartozik, hogy megreformáljuk az eddigi étrendünket, életmódunkat. Asztalra kell kerülniük a fitoösztrogén tartalmú táplálékoknak, gyógynövényeknek. (Az ösztrogéndominancia fejezetben utaltam már arra, hogy itt milyen lehetőségeink vannak.)

A fitoösztrogének alkalmazásának a változó korban is nagy jelentősége van. Tudományosan bizonyított, hogy bár a klimax idején a természetes ösztrogén termelése leáll, a kívülről bejutó xenoösztrogéneknek köszönhetően mégis fennállhat ösztrogéndominancia is a szervezetben. A fitoösztrogének a megfelelő receptorokhoz kapcsolódva kiváltják a természetes ösztrogénhatást a szervezetben, és közben megakadályozzák a xenoösztrogének kapcsolódását is. Dr. John Lee professzortól tudjuk, hogy van egy másik fontos tennivalónk is a teljes hormonegyensúly megteremtéséhez, természetes úton pótolni kell a progeszteront, mert e nélkül csak fél sikert érnénk el a terápiában.  

Fitoösztrogén tartalmú tápláléknövények:

babok, a szójatermékek (szójabab, szójacsíra), a borsók, a lencsék, csicseriborsók, gabonacsírák, a teljes gabonák (rozs, zab, búza), köles, kukorica, olajos magvak, különösen a lenmag, tökmag, kesudió, mandula, valamint a földimogyoró, az alma, az eper, a bogyós gyümölcsök, az ánizs, az édeskömény, és a rebarbara.
A megfelelő minőségű szójatermékek és lenmag fogyasztása nemcsak az ösztrogénszintre van hatással, hanem nagyon jótékony a szív- és érrendszeri problémákra, valamint csökkentheti a koleszterinszintet is.
Étrendünkbe célszerű bevenni a keresztes virágú növényeket is (káposzta, brokkoli, karfiol), vagy indol tartalmú táplálékkiegészítőt fogyasztani, hogy ezzel is harmonizáljuk a hormonháztartást.

Összefoglalva:

  • fitoösztrogének fogyasztása
  • helyes étrend, gyümölcsök, zöldségek, omega 3 zsírsav, indol tartalmú táplálékkiegészítők
  • progeszteronpótlás jamgyökér krémmel
  • D-vitaminos krém
  • gyógyteák fogyasztása
  • rendszeres testmozgás

Fitoösztrogént tartalmazó gyógynövények az említetteken kívül a cickafark, zsálya, vöröshere, poloskavész, komló.
A zsálya kifejezetten jó az izzadás, hőhullámok enyhítésére. Lehet nappal fogyasztani, vagy hozzátenni egy esti teakeverékhez (komlóval, citromfűvel).
Cickafark-, vöröshere teával pótolhatjuk az ösztrogénhiányt, illetve csökkenthetjük a szervezetben lévő esetleges gyulladást.

A poloskavész több tünetre jótékonyan hat. A gyökéréből készített vizes vagy alkoholos kivonat, esetleg homeopátiás szer enyhíti a depressziót, hangulatjavító hatású, remek gyógyír a stressz ellen, libidó növelő, segíthet hüvelyszárazság ellen is. Ösztrogénszerű anyagai segítik a természetes hormonpótlást, csökkentik a görcsöket, és csökkentve a luteinizáló hormon (LH) szintjét mérséklik a kellemetlen hőhullámokat.

A komló tea kiváló alvászavarokra, nyugtalanságra. Főleg este érdemes fogyasztani.

Feszültség ellen, kedélyjavításra a ciromfüvet, macskagyökeret, levendulát, komlót és az orbáncfüvet javasolják. Az orbáncfű fogyasztása ellenjavallt antidepresszánsok mellett! Emellett érdemes B vitamint is szedni az idegi problémákra.
Ideges szívpanaszoknál a szúrós gyöngyajakot, a galagonya virágos hajtást és a citromfüvet érdemes együtt fogyasztani.
Barátcserje kivonatot előszeretettel alkalmazhatjuk a klimax tüneteire, képes kiegyenlíteni felborult hormonháztartást, serkenti az agyalapi mirigyet, s vele együtt a progeszteron termelődését. Csökkenti a mellfeszülést, az ingerültséget, a szorongást, a hőhullámokat és az éjszakai izzadást. Kapszula és a tinktúra formájában érdemes fogyasztani, az adagolást általában feltüntetik a dobozon, de jobb szakember segítségét is kikérni.

A mexikói jamgyökér igazi csodaszer a változó korban lévő hölgyeknél is. A benne található DHEA előhormonszerű anyag, melynek hatására a szervezetben helyreállhat a felborult ösztrogén-, progeszteron egyensúlytalanság, kifejezetten pótolja a progeszteronhiányt, így mérsékli a klimaxos tüneteket. Jótékonyan hat csontritkulás esetén, rendszeresen használva akár teljesen megállítható a folyamat.

Csökkenti a szervezetben lévő gyulladásokat, a hőhullámokat, megakadályozza a myomák kialakulását, a méhnyak degeneratív elváltozásait, növeli a libidót, antioxidáns tartalma végett lassítja az öregedési folyamatokat, kiegyensúlyozza a koleszterinszintet és immunerősítő. Emellett hatékony alvászavarok esetén, ingerlékenység ellen, idegi feszültség oldására. Alkalmazása általában krém formában történik (alhasra, mellkasra, csuklóra, comb belsőoldalára lehet kenni), illetve homeopátiás szerként, vagy akár cseppekben, drazséban, esetleg nyersen fogyasztva is lehetséges. Adagolását érdemes szakembertől kérni.


Írta Lencsés Rita gyógynövény szakértő Dr. Bata Barnabás nőgyógyász kérésére.

További információk és elérhetőség: http://www.termeszetforras.hu/

 

 


Első részhez kattints a 0. részre. (Bevezetés) 

A cikket Lencsés Rita fitotherapeuta írta a a Fitoterápia és a Hormon Egyensúly Tanácsadói tananyag felhasználásával. 
Cikkek Hírek, információk Kiemelt téma Letölthető /Tájékoztató anyagok Nőgyógyászat Oktatás

Bejelentkezés vizsgálatra

Honlapunkon regisztrációt követően könnyedén tudja intézni bejelentkezését. Kiválaszthatja a helyszínt és az Önnek megfelelő szabad időpontot, valamint vizsgálati eredményeit is láthatja.

5D BABAMOZI

Második generációs 5D Ultrahang készülékeinkkel kiváló minőségű, nagy felbontású képet adó genetikai UH-vizsgálatokat tudunk végezni Siófokon és Székesfehérváron egyaránt.

MAGÁNLABOR

A kibővített székesfehérvári rendelőnkben magán vérvételi labort alakítottunk ki, ahol heti 5 alkalommal reggelente van vérvételi lehetőség, előzetes bejelentkezés alapján.

5D BABAMOZI

Második generációs 5D Ultrahang készülékeinkkel kiváló minőségű, nagy felbontású képet adó genetikai UH-vizsgálatokat tudunk végezni Siófokon és Székesfehérváron egyaránt.

MAGÁNLABOR

A kibővített székesfehérvári rendelőnkben magán vérvételi labort alakítottunk ki, ahol heti 5 alkalommal reggelente van vérvételi lehetőség, előzetes bejelentkezés alapján.

Iratkozzon fel hírlevelünke

Feliratkozásával elfogadja az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.