Tanácsok terhesek számára
×
5D Babamozi Magánlabor
Tanácsok terhesek számára Tanácsok terhesek számára

Tanácsok terhesek számára, életvitel, munkavégzés, higiénia, szexuális élet, táplálkozás, élvezeti szerek, sport, utazás, magzati károsodások elkerülése

Legfontosabb alapgondolat a megelőzés. A terhesség és a szülés szövődményei a terhes rendszeres és gondos ellenőrzésével nagyrészt megszüntethetőek, illetve korai felismerésükkel a súlyosabb formák kifejlődése és ezek következményei elháríthatók.

Statisztikai adatok igazolják, hogy a perinatalis mortalitás mértéke és az anya terhesgondozáson való megjelenésének gyakorisága között negativ korreláció áll fenn. A magzat intrauterin fejlődésének követésére kifejlesztett diagnosztikai módszerek tökéletesedése lehetővé tette, hogy a perinatalis mortalitást jelentősen lecsökkenthessük, azonban a perinatalis mortalitásban fontos szerepet játszanak a terhes magzatának egészségi állapotát befolyásoló társadalmi, kultúrális körülmények: szociális helyzet, lakásviszonyok, családi és munkahelyi körülmények, iskolázottsági fok.

Ezen összefüggések felismerése vezetett el napjaink komplex terhesgondozásának gyakorlatához.

Fontos kihangsúlyozni, hogy nem elég, hogy a nőt csak a terhesség alatt gondozzuk, tanácsokkal lássuk el. A leendő anya és gyermeke csak akkor lesz egészséges, ha a nő teherbe esése előtt egészséges. Ezt a célt szolgálja a praeconceptionalis gondozás, mely ilyen értelemben a terhesgondozás részét képezi.

Családtervezésnek

3 fő része van:

l./Társadalmi része

1.1./gazdasági (kereset, lakás)

1.2./Kulturális(ismeretek)

1.3./közhangulat (gyermek megbecsülése)

2./Emberi része

2.1./ Párok egyenrangú és felelőségteljes kapcsolata

2.2./Személyiség, érettség

2.3./Érzelmi kötődés (szerelem)

3./Orvosi része

3.1./Mennyiségi

3.1.1./csökkentés

3.1.1.1./születés korlátozása (abortus)

3.1.1.2./fogamzásgátlás

3.1.2./fokozás (párok 20 %-ában)

3.2.Minőségi

3.2.1./ Terhes egészségvédelme

3.2.2./ Sikertelen terhességek csökkentése

3.2.3./ Újszülött minél jobb egészségi állapota

A terhesgondozás legfontosabb feladata, hogy elkülönitse az egészséges terhességet a ténylegesen vagy potenciálisan szövődményes terhességtől. A terhesgondozás vagy tanácsadás ezen kivül, mint ahogy a nevében is benne van tanácsokkal, utasitásokkal látja el  a terheseket a terhesség alatti életvitellel kapcsolatban. Miért van erre szükség? Egyrészt bár a terhesség nem betegség, de mégis a terhes szervezetének szinte valamennyi szerve ( sőt szövete,sejtje) megváltozik, és annak ellenére, hogy ez élettani folyamat, közel áll a kóroshoz, ezért megterhelések, betegségek fokozott veszéllyel fenyegetnek.

Központi idegrendszer működésének megváltozása: Első trimeszterben jellemző a fáradékonyság, aluszékonyság, valószinű az emelkedett progesteron szint miatt, mig a gyorsan emelkedő ösztrogénszint szerepet játszhat a hányinger, hányás kialakulásában. A reggel jelentkező hányinger, hányás megelőzésére célszerű reggel keksz fogyasztása, ill. jeges víz ivása.

A második trimesterben kiegyensúlyozottság, gyakran eufória jellemző.

A harmadik trimesterben ismét a nyugtalanság, esetleg deprimáltság dominál, ezt az újszülött egészségéért való aggódás, ill.- a szüléstől való félelem magyarázza.

Cardiovascularis rendszer változásai: A szivizom tömege nő, a sziv helyzete változik, növekszik a perctérfogat, pulzusszám, növekszik a percvolumen, a szervezet viztartalma is nő. Ezen változásokat mindenekelőtt a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásnak tekintjük, de kialakitásukban endocrin hatásoknak is fontos szerepük lehet.

Fontos megemliteni az ún.vena cava inferior syndromát, mikor is a terhes méh hanyattfekvő testhelyzetben ráfekszik a vena cava inferiorra, azt comprimálhatja, ezáltal gátolja a méhvénák kiürülését, ezzel rontja a magzat oxygenisatioját, de csökken az anyai  szivtelődés, csökken a vérnyomás rosszullétet okozva ezzel.Megoldás az oldaltfekvő testhelyzet.

Az érrendszer jellemzője az erek dilatatioja, mely nagyobb mértékben érinti a vénákat. Az általános simaizomelernyedés oka a progesteronhatás. Mindez magyarázza a terhesség alatt oly gyakori viszértágulatot, elsősorban az alsó végtagokon.

Tartós állás, órákig tartó ülés (ez utóbbi az erek megtöretésével), oly mértékben akadályozza a vénák ürülését, hogy pangást, varixok megléte esetén viszérgyulladást okozhat.

Vizszintes testhelyzet, ütemes séta segíti az alsó testfél vénás ürülését. Aranyér kialakulásában a fenntieken kívül  a renyhe bélműködés, székrekedés (emiatti erőlködés) is szerepet játszik.

A vérvolumen nő, azonban nagyobb mértékben növekszik a plazmatérfogat, részben ebőől adódik a hydraemia, kisebb vvt.számmal. A plazmatérfogat növekedése mintegy 30 %. Megváltozik a szervezet vizháztartása, a szervezet teljes viztartalma nő, normálisan is elérheti az 1-3 litert.(Kóros esetekben akár 10-15 liter is lehet a növekedés.)

120g/l Hgb. szint alatt mindenképpen anaemiáról beszélünk. Anaemia tünetei: nyelvégés, ajakégés, töredező körmök, szapora pulzus, fáradékonyság. Általános a vashiány, ezért  a 16-20.gestatios héttől rutinszerűen vaskészítményt kell adni a terheseknek.

Fvs.szám, vérlipidszint nő, nő a We (esetleges terhesség alatti appendicitis diagnosticájában ez is nehézséget jelent a megváltozott kismedencei situatio mellett), alvadási faktorok szintje szintén növekszik, ez is magyarázza a nagyobb thrombosiskészséget.

Respiratoricus rendszer változásai:

Légzési volumen nő, vitalkapacitás nem változik. A légutak nyálkahártyája megduzzad, váladék kiürülése nehezített, ez magyarázza a légúti megbetegedésekre való fokozott hajlamot. Ezért mindenképpen célszerű különösen a hidegebb hónapokban az évszaknak megfelelő öltözködésre odafigyelni, a meghülést elkerülni.

Anyagcsereváltozások:

Az alapanyagcsere növekszik, a 20.gest.hét után ez a növekedés eléri a 15-20%-ot. Oka egyrészt a pajzsmirigy megváltozott működése valamint az anya illetve a magzat szöveteinek fokozott oxigénszükséglete.

A szénhidrátanyagcsere közel áll az enyhe diabeteshez, a terhesség diabetogén hatású, oralis glükózterheléssel a terhesek mintegy 15-20%-ában kóros vércukorszinteket találunk. Az emelkedett anyai vércukorszint a terhesség első trimeszterében magzati elhalást, malformatiot, korai retardatiot okoz. Második-harmadik trimeszterben toxaemia, hydramnion, placenta-insufficiencia, magzati elhalás, macrosomia (bár lepényi elégtelenség miatt lehet retardált is) lehet. Újszülöttkorban hypoglycaemia, hypocalcaemia, hyperbilirubinaemia, hypomagnesemia, RDS ( érett újszülöttnél is lehet! ), polycytaemia, hypertrophiás cardiomyopathia fordulhat elő. Ezért fontos a 28. ill. a 32.gest.héten a szűrés ( 75g-os oralis glükózterhelés, 2 órás vércukorérték kisebb, mint 7,8mmol/l normálisan). Amennyiben az anya ismert diabeteses és terhesség előtt p.o.therápiát kapott, már a terhesség alőtt célszerű inzulintherápiára áttérni (praeconceptionalis gondozás!), terhesség alatt szigorúan tilos p.o.antidiabeticumok szedése. Gestatios diabetes esetén diéta, sz.e.inzulin therápia szükséges (rendszeres gondozással, hospitalizációval).

Emésztő-rendszer:

A terhesség alatt az étvágy gyakran fokzódik, néha bizarr formát ölthet, különös, egyébként táplálkozásra nem alkalmas dolgok megkívánása jelentkezhet (pica).

Terhesség alatt gyakori a fogak szúvasodása illetve a már meglévő cariesek romlása, ennek oka nem is inkább a Ca hiány, mint inkább a nyál összetevőinek megváltozása. Terhesség alatt a terhes legalább egyszer menjen el fogorvoshoz, szülés után ismét. Téli- koratavaszi időszakban  jelentkező esetleges inyvérzés hátterében majdnem mindig vitaminhiány áll.

A nyálmirigyek fokozottabban működnek, de ritka a kóros nyáltermelés (ptyalismus gravidarum).

Gyomor-béltractus:

Általában normoaciditás ill.hypaciditás jellemző, de mégis sok terhes panaszkodik gyomorégésről. Ennek nem a hyperaciditás az oka, hanem a cardia tónusának csökkenése miatt regurgitáló gyomorsav okozta oesophagitis.

Terhesség alatt ulcus nem keletkezik, illetve ha volt, általában meggyógyul.

Belek renyhébb működése is jellemző a terhesség alatt. A lassú passage miatt fokozott a vizfelszívódás a béltartalomból, ami miatt a széklet száraz kemény. Ezen körülmény, valamint a korábbiakban említett kismedencei vénás pangás fokozza az aranyér kialakulását.

Obstipatio megszüntetését elsősorban diétával kell elérni, és amennyiben az nem vezet sikerhez, akkor lehet gyógyszert alkalmazni. Aprómagvas gyümölcsök (málna, ribizli, eper) illetve ezekből készült lekvárok éhgyomorra történő fogyasztása jó hatású, ezenkívül gyümölcsök, zöldségfélék, barnakenyér fogyasztása javasolt. Fontos a rendszeres napi egyszeri székletűrítés. Ha a fennti diéta nem vezet eredményre Tisasen adható.

Említsünk néhány szót a terhesek táplálkozásáról :

Egyen a terhes változatosan, sokfélét, üres calóriák bevitele azonban kerülendő. A terhesség első 2-3 hónapjában a leendő anya ne fokozza a táplálékbevitelt, mert az túl korai és nem kívánatos testtömegnövekedéshez, elhízáshoz, az anyagcsere felesleges túlterheléséhez, késői terhességi complicatiokhoz, magas vérnyomáshoz, toxaemia kialakulásához vezethet. Mindig reggelizzen, inkább többször egyen de keveset (igy a gyomor-bélrendszert kevésbé terheli meg, ugyanakkor folyamatosan biztosítja az anya és magzata energiaellátását), étkezések után mosson fogat, étkezések között ne egyen, kerülje a zsíros ételeket, minél több rostos ételt fogyasszon (gyümölcs, zöldség, hüvelyesek, korpa), korlátozza a cukorfogyasztást, csökkentse  a sófelvételt. Ne egyen túlsütött, megégetett, forró ételeket, de nyers- vagy félig átsütött húsokat sem! A terhes nőnek kb.200-300kcal többletre van szüksége naponta, valamint 30g fehérjetöbbletre (tehát napi 75g teljes protein szükséges). A fehérjemennyiségnek legalábba fele, de optimálisabb ha 2/3-a esszenciális aminosavakat tartalmazó állati eredetű fehérje legyen (hús, hal, szárnyasok, vad húsok, tojás, tej, tejtermékek). A fennmaradó 1/3 rész fehérjét a terhes növényi eredetű élelmiszerekből fedezze.

A minimális szénhidrátigény terheség alatt napi l00g. Lehetőleg kerülni kell a mono- és diszacharidokat, ezek aránya az összes szénhidrátban legfeljebb 15% legyen. Ajánlott szénhidrátforrás a barna kenyér, gyümölcs, főzelékféle, burgonya, hántolatlan rizs.

A normális étrendben a zsirok aránya mintegy 30%, ezt terhesség alatt közel a felére 16-18%-ra kell redukálni.Lényeges az ún.esszenciális zsirsavak bevitele, elsősorban növényi olajokban található.

Napi 1g sóval biztosítható a szervezet sóigénye. Ajánlott napi sófelvétel felső határa 10g. Ezt meghaladó sóbevitel jelentősen fokozza a magasvérnyomás és a EPH-gestosis kialakulását.Ezért ajánlatos terhesség alatt a túlságosan sózott ételek (kolbász, szalámi, stifolder, ementáli sajt, sózott mandula, pisztácia) fogyasztását mellőzni.

Megavitaminokat nem szabad szedni, mert ezek egyrészt magzati malformatiokat másrészt nagy súlyú újszülöttet eredményezhetnek.. Téli hónapokban mindenképpen célszerü Ca pótlás és D vitamin adása. Kalciumból a napi ajánlott mennyiség 1200mg, a normálisan szükséges érték kétszerese.

Vas: Felnőttek napi vasszükséglete 10mg, terhességben ehhez az első trimesterben napi 2mg, a második trimesterben 4mg, a harmadik trimesterben napi 10mg többlet szükséges. Ugyan fokozódik a vasfelszívódás, de pótolni kell a vasat napi 60-120mg adásával (10%-a szívódik fel).(Terhesség 9 hónapja alatt 800-1200mg vas szükséges, 300-400mg megy át a magzatba.)

Magnézium. Az utóbbi időben kimutatták, hogy a terhesség alatti magnéziumhiány esetén gyakoribb az EPH-gestosis, a magzat fejlődésben való elmaradása, az idő előtti fájástevékenység, és magasabb a koraszülések, vetélések száma is.

A magnéziumhiány legkorábbi tünete a főleg éjszaka fellépő lábikragörcs (oka az izomingerlékenység fokozódása). A terhesség alatt a napi magneziumigény 500mg, ez a mennyiség a táplálékkal alig biztosítható, ezért ajánlott extra-magnézium beviteléről gondoskodni.

A nagyobb mértékű vérképzéshez Cu ionokra is szükség van, ezt azonban a vegyes táplálkozás fedezi.

Vitaminok: A szervezet vitaminszükséglete szoros kapcsolatban áll az energiabevitellel. Mivel a terhes energiaigénya terhesség alatt emelkedik, nő szervezetének vitaminigénye is.

A-vitamin: hiánya a szokásos táplálkozás mellett hazánkban nem fordul elő.

B1-vitamin: hiánya (különösen túl sok édességet és csak fehérkenyeret fogyasztóknál), felléphet.

Fólsav: hiányállapottal különösen gyors egymásutánban bekövetkező terhességekben, ill. ikerterhességben kell számolni. De normális táplálkozás mellett is csökkent lehet a fólsav bevitele, ezért ajánlatos a terhesség alatt napi 2-3 tabletta folsavat adni, a vaskészítménnyel együtt. (Újabb gyógyszerek kombináltan tartalmazzák mind a vasat mind pedig a fólsavat, pl.Tardyferon-Fol, Ferrograd Folic). Fólsavnak bizonyítottan szerepe van a velőcsőzáródási rendellenességek megelőzésében! ( Közvetlen kialakító faktor a homocisztein, ami ha felszaporodik a szervezetben (methioninból képződik) , bizonyítottan gátolja az idegcső záródását, ezáltal agyhiányt és/vagy hasadt gerincet eredményez. A homocisztein methioninná történő visszaalakításában /metilálás/ van fontos szerepe a fólsavnak.)

C-vitamin: C-vitaminból az igény terhesség alatt napi 60-80mg, ami általában a táplálékkal biztosítható, de téli-koratavaszi hónapokban szükség lehet extrabevitelre.

D-, E-, K-vitamin: ugyanez a helyzet. Miután a D vitamin jelentős része napsugárzás hatására a bőrben dehidrokoleszterinből keletkezik, téli hónapokban extra D-vitamin bevitelről kell gondoskodnunk.

Összefoglalva: terhesség  alatt normális étrend mellett csupán vasat, folsavat, kalciumot ill. magnéziumot kell külön bevinnünk a szervezetbe. Téli hónapokban azonban ajánlatos D-vitamin (heti 3000NE=1drg.) és Polyvitaplex 8 (napi 3drg.) szedése is.

Normális terhesség alatt, komplikációk nélkül 9-13kg testtömeggyarapodás az elfogadott. A terhesség középidejéig, a 20.gestatios hétig normális testtömegűek ne hízzanak többet, mint 2,5kg, a túl kövérek pedig ezen időszakig lehetőleg egyáltalán ne hízzanak. A testtömeg növekedés a magzat (3,5kg), a lepény (0,5kg), és a magzatvíz (lkg), valamint az anyai szervezet változásaiból (vízretenció, a méh és az emlők tömegének növekedése, a keringő vér mennyiségének fokozódása, valamint zsírlerakódás) tevődik össze.

Mind a túlzott testtömegnövekedés mint pedig az erőszakos éhezés károsítja az egészséget, és veszélyt jelent anya és magzata számára.

Veseműködés, húgyúti szervek:

A veseátáramlás a vértérfogat és a szívperctérfogat növekedésével arányosan növekszik. A vese hígítóképessége normális, concentrálóképessége valamelyest csökken.

Terhesek kb.20%-ában glucosuria fordul elő, ami ha a vércukorszint, ill.a terheléses vizsgálatok során mért értékek normálisak, nem kóros.

A vesemedencék és az ureterek mérsékelten kitágulnak, tónusuk csökken. Oka a progesteron lazító hatása, illetve az , hogy a terhes méh nyomja az uretert. A jobb oldali ureter tágulata gyakoribb és kifejezettebb, mivel a terhes méh jobbra rotálódik és jobbra dől, így erősebb a comprimáló hatás a jobb oldalon. Ezen az oldalon a felső húgyutak gyulladása is gyakoribb.

A terhesség első heteiben előfordul a hólyag irritabilitása gyakori vizelési ingerrel, amíg a méh nem emelkedik ki a kismedencéből. Hasonló panaszok az utolsó hónapban is jelentkezhetnek, mivel az előlfekvő magzati koponya is beszűkiti a hólyagot.

Húgyutak fertőzése kb.5% gyakorisággal fordul elő terhességben. Mindenképpen megemlítendő az ún.asymptomas bacteriuria. Középsugár vizelet normálisan kevesebb mint 10000 bacteriumot tartalmaz. Amennyiben a bacteriumszám meghaladja a 100000 számot, asymptomas bacteriuriáról beszélünk.Terhesek mintegy 5%-ánál fordul elő. Veszélye az, hogy kezelés nélkül acut cysto-pyelonephritis alakulhat ki, de gyakran immunológiai szövődményt, toxaemiát, vérzékenységet, koraszülést eredményez.

Cystopyelonephritis veszélye, hogy acut hydronephrosist valamint chronicus nephritist okozhat, szerepet játszhat a toxaemia kialakulásában.

Csont-rendszer, izületek:

a csontok mésztartalma csökken, ez azonban nem jelent problémát, mert a csontok rugalmassága viszont nő. A terhesség második felében olykor acromegaloid jelenségek jelentkezhetnek, melyek a terhesség után többnyire spontán visszafejlődnek.

Az izületek általában fellazulnak, főleg a sacroiliacalis izület, gerinc, illetve a symphisis.

Álló helyzetben fokzódik a lordózis, egyensúly labilisabb.

Bőr:

bőrön a pigmentatio fokozódhat (Chloasma gravidarum), striák jelentkezhetnek, haj-szörzet erősödik, izzadságmirigyek és faggyúmirigyek működése fokozódik.

Hüvely, szeméremtest:

Jellemző a lividitás a fokozott vérátáramlás miatt, a szövetek puhábbak, melegebbek, tágulékonyabbak. Sokszor viszér alakul ki a vulván. Fokozódik a hüvelyben a transudatio, váladékképződés. Döderlein pálcikák száma nő, váladék savi vegyhatása fokzódik.

Emlők:

az emlők mirigyállománya intenzív fejlődésnek indul, az emlő proliferatioja történik. Már az első trimeszterben megduzzad, belőle savószerű váladék préselhető ki (kolosztrum). A terhesség előrehaladtával fokozódik az emlő megnagyobbodása, növekszik a bimbó és bimbóudvar, utóbbi pigmentartalma is jelentősen nő. Célszerű melltartót viselni.

Az emlőket elő kell készíteni a szoptatásra. A terhesség második felében a mellbimbókat langyos vizzel le kell mosni, majd frottir törülközővel megdörzsölni. A befordult bimbókat ujjal ki kell emelni. A mellbimbók krémezése nem tanácsos, mert a bőrt felpuhítja, és szoptatás alatt hajlamosabb lesz a berepedésekre.

Higiéne:

Különös gondot kell fordítani a higiénére. A bőr tisztántartása érdekében naponta langyos vizzel zuhanyozzon a terhes, (kerülje a forró fürdőket), szeméremtestét reggel este szappannal vagy tusfürdővel mossa le. Nemcsak a forró vizes fürdő, zuhanyozás ellenjavalt, hanem a hidegvizes fürdő is.

Szexuális élet terhesség alatt:

Felelőségteljes és érzelmi töltéssel rendelkező kapcsolatban általában nem okoz gondot a terhesség a pár szexuális életében, bár sok nő fél illetve gátlásokkal küzd a megváltozott külső miatt. Mind a fokozott szexuális vágy mind pedig a csökkent libido előfordulhat. Normális, szövődménymentes lefolyású terhesség során megfelelő higiéne mellett a terhesség első pár hetét ill. az utolsó heteket kivéve nem contraindicált a közösülés, az esetleges meglévő gátlások oldódnak. Pozitúráknál figyelembe kell venni a terhesség okozta külső változásokat, főleg a terhesség második felében inkább az oldaltfekvő helyzet javasolt. Amennyiben a terhes anamnesisében vetélések szerepelnek, vagy a méhszáj nyitott, kerülni kell a közösülést, mert az vetélést indíthat meg, illetve a cervixnyák hiányzó védekező functioja miatt infectiót, időelőtti burokrepedést, koraszülést inducálhat. (Ezen csoportba tartozó terheseket  hospitalizáljuk.)

Dohányzás:

A cigarettázás a magzathoz eljutó vérmennyiséget ill.annak oxigéntartalmát jelentősen csökkenti. Emiatt a méhen belül fejlődő magzat szinte fuldoklik. Dohányzó terheseknél 2-szer gyakoribb a vetélés. mint a nem dohányzóknál. Háromszor gyakoribb a végtaghiányos rendellenesség kétszer gyakoribb a nyúlajak-farkastorok. Bizonyítottan magasabb a koraszülés frekvenciája is dohányzó terhesek körében. A dohányzó terhes magzata megszületés után  érzékenyebb mindenfajta külső hatásra, ezért halandóbb.

Értelmi fejlődésük némileg elmarad kortársaikétól, mivel a dohányzás visszafogta a méhen belüli agyfejlődésüket. Csecsemőknél magasabb az ún.”bölcsőhalál” gyakorisága. Dohányzó nők gyermekeiben a rosszindulatú daganatok előfordulása is gyakoribb. Mindezeket figyelembevéve egyértelmű, hogy terhesség alatt a dohányzás mindenképpen ellenjavalt.

Alkohol:

A leendő anya terhesség alatti rendszeres italozásának ártalmas magzati következményeit a hetvenes években egyértelműen igazolták. Az alkohol az anya vérkeringéséből könnyen átjut a magzatba. Az alkohol és az acetaldehid együttes hatása vezet a magzat alkoholkárosodásához. A magzat fokozott érzékenységének két oka van.

Az egyik, hogy míg az anya májában lévő enzimek gyorsan elbontják az alkoholt, majd az acetaldehidet, addig a magzatban hosszabb ideig jelen vannak, mivel a magzat májsejtjei éretlenek, és nem tudják ezen lebontó folyamatokat elvégezni. A másik ok az, hogy az alkohol és acetaldehid sejtméreg, emiatt a sejtosztódásokat jelentősen gátolják.

Alkohol okozta legfontosabb magzati károsodás legfontosabb tünetei:

  • Központi idegrendszer fejlődésének ártalma.
  • A testi fejlődés visszamaradása (az időre született újszülöttek kisebb súlyúak, a csökkentett testméretek a későbbi fejlődés során is megmaradnak).
  • Az arc különleges:kicsi a szemrés, az orr és a felső ajak közötti távolság   feltűnően nagy és hiányzik a függőleges bőrredő(filtrum), vékony a felső ajak.
  • Gyakoriak a kis fejlődési anomáliák, mint pl.belső szemredő, gótikus szájpad,fülkagylóelváltozás, kisebb mellkasdeformitás.
  • Súlyosabb fejlődési rendellenességek ritkák, de előfordulhatnak.(szív-,húgyúti- illetve egyéb rendellenességek)

Hazai statisztikák alapján a terhesség alatt rendszeresen ivó alkoholista nők utódaiban 70%-os valószínűséggel alakul ki súlyos magzati ártalom, elsősorban értelmi fogyatékosság. Az alkalmanként nagyobb mennyiséget vagy rendszeresen kisebb mennyiséget fogyasztó terhesek utódaiban is 15%-os az alkohol okozta magzati ártalom veszélye.

Feketekávé

fogyasztásról korábban úgy gondolták, nincs káros hatással, sőt még az alacsonyvérnyomásúaknak használ, napjainkban fény derült arra, hogy a rendszeres kávézóknál gyakoribb a koraszülés ill.lepényi elégtelenség.

Utazás:

Utazás szempontjából szövődménymentes terhesség esetén legbiztonságosabb a 18-32.hét közötti időszak.Repülővel történő utazás nem contraindicált. Azonban az olyan országokat, ahol malária ill.sárgalázveszély van kerülni kell. Utazás előtti védőoltások tekintetében kihangsúlyozandó, hogy élő virussal történő vaccinatio terhesekben tilos.

Sport:

a terhes naponta végezzen enyhe-mérsékelt tornagyakorlatokat, de kerülje a kimerítő vagy kockázatos gyakorlatokat, új edzési programokat. A gyakorlatok alatt a pulzusfrekvencia 150/min alatt maradjon, a tornát 5 perces levezető mozgással fejezze be. Legjobb a mérsékelt intenzitású úszás, mert ez váltja ki legkisebb mértékben a méh- és magzati reakciókat.

A versenysportot terhesség ideje alatt mindenképpen célszerű szüneteltetni, kerülendő az erős igénybevételt jelentő aerobic is.( Természetesen a fenntiek szövődménymentes, nem complikált terhességre vonatkoznak.)

Munkavégzés: Szövődménymentes terhesség esetén a terhes  háztartási munkát a szülésig zavartalanul végezhet. Minden nagyobb megerőltetéstől azonban tartózkodni kell. Foglalkozását – akár fizikai, akár szellemi tevékenységről van szó – ugyancsak folytathatja. Megerőltető munka, éjszakai szolgálat alól azonban a terhest fel kell menteni. Ne dolgozzon olyan helyen, ahol kémiai  biológiai vagy sugárártalom érheti (radiologiai osztály, labor, műtő stb.).

Gyógyszerek:

A legtöbb gyógyszer átdiffundál a placentámembránon.

Az ionizált, vízben oldódó gyógyszerek nehezebben, a zsírban oldódók könyebben átjutnak a magzat keringésébe.

A 60-as évek Contergan botránya hívta fel előszőr a figyelmet a terhesség alatti gyógyszerszedés nemkívánatos hatásaira ( a terhesség első heteiben adott thalidomid az embrio végtagbimbóinak fejlődését gátolta, a magzatokban amelia, fokomelia alakult ki). (Hasonló figyelemfelkeltő gyógyszer volt a dietilstilbösztrol, az ezzel kezelt anyák leányutódaiban tizenéves korban az egyébként ritka hüvely és cervixrák gyakorivá vált.)

Legkritikusabb periódus a terhesség első 12 hete, amikor a gyógyszerek vagy/és azok metabolitjai a géneket, kromoszómákat, a trofoblast és embryoblast sejtjeit kárositják.

Az ártalom igen sok faktor függvénye, függ a terhesség korától (ld.fennt) (zigopathia, embryopathia, foetopathia), az expoziciós idő nagyságától, a gyógyszer viz-vagy lipidoldékonyságától,  stb.

1-14.napig zigopathia

21-70.napig embryopathia (legveszélyesebb periódus!)

12.héttől fetopathia

Elvek:

  • banális megbetegedéseket lehetőleg gyógyszer nélkül kezeljük (megfázás, nátha, influenza)
  • minden gyógyszer szedése előtt a terhesnek kezelőorvosával konzultálnia kell
  • blastogenezis idején (1-14.nap), ill.a 7-12.hét között és a szülés során kell nagyon óvatosnak lenni elsősorban
  • az organogenezis idején (15-60.nap) csak vitális javallat fennállásakor szabad gyógyszert adni
  • máj-, vesebetegség ill. toxaemia fennállása esetén kerülni kell a hepato- és nephrotoxicus gyógyszereket.
  • alkalmazzunk tiszta praeparatumokat, kerüljük a kevert készítményeket
  • tilos olyan gyógyszerek adása amik ellenjavallata között terhesség szerepel
  • mindennemű gyógyszert  a szükséges legrövidebb ideig adjunk.

Néhány terhességben kerülendő gyógyszer és nemkívánatos hatásuk:

  • Tetracyclin–fogak és csontok zöldes elszineződése
  • Streptomycin–ototoxicus hatású
  • Chloramphenicol–Grey-syndroma
  • Polymixin–methaemoglobinképződés
  • Gentamycin–ototoxicus hatású
  • Kanamycin–ototoxicus hatású
  • Sulfonamidok–methaemoglobinképződés, sárgaság(bilirubint növeli)
  • Nitrofurantoin–fogak sárga elszineződése
  • Chlorocid–anyai csontvelőt deprimálja
  • Chlordiazepoxid és meprobamát–multiplex fejlődési rendellenességek
  • Barbiturátok–multiplex fejlődési rendellenességek
  • Diphenylhydantoin (antiepilepticum)–főleg szájpad- és ajakhasadék
  • Cytostaticumok–embrioletálisak, túlélő magzatoknál fejlődési rendellenességek
  • Phenprocoumon (anticoagulans)–haemorrhagiák, magzatelhalás
  • Phenacetin–methaemoglobinaemia, functionalis és morfológiai károsodások
  • Phenylbutazon–hyperbilirubinaemia magicterussal
  • Chlorpromazin–retinopathia
  • Halothan–embryoletális
  • Opiátok–légzésdepressio, sav-bázis egyensúly zavara

Fertőző betegségek:

Emlékeztetőül:

1-14. napig zigopathiáról beszélünk, 21-70.napig embryopathia(4-12.hét), 12. héttől már nem lesz fejlődési zavar, de a magzat megbetegszik.

Toxoplasmosis:

Fertőzés forrásaként legtöbbször nyers- vagy félig átsült húsok, illetve a környezetben lévő  macska szerepel. Tünetei nem mindig típusosak, enyhe influenzaszerű panaszok mellett lymphadenopathia szerepelhet. 90%-ban tünetmentesen zajlik le! Az anyai serumban az IgM, IgG magas vagy emelkedett.

A magzat csaknem mindig (50%-ban) megbetegszik.

A congenitális toxoplasmosis gyakorisága 1 ezrelék, tünetei: intrauterin elhalás lehet, encephalitis, micro-, hydrocephalia, hepatosplenomegalia, sárgaság. Későbbiekben hallászavar, látászavar (chorioretinitis miatt) lehet.

Therápia: Sulfonamid, Doxycyclin

Rubeola vírus:

Az első 12 hétben elszenvedett anyai rubeolafertőzés során 50-75%-ban lehet fejlődési zavar. Gregg-triász: süketség+vitium+cataracta.

Célszerű terhesség alatt megnézni, van-e rubeolaellenet antitest titere, amennyiben van, és a két hét múlva ismételt vizsgálat emelkedett titert mutat (pl.1:4-ről 1:32-re emelkedik), acut betegségről van szó. Tekintettel a magas kockázatra, a terhesség megszakítását fell kell ajánlani a terhesnek. (Ha az első titer 1:8 fölött van, átvészelte már korábban a betegséget.)

Létezik rubeola ellen védőoltás, praeconceptionalis gondozás részét képezheti.

Cytomagalo vírus ( CMV ):

Leggyakoribb és legdestructívabb congenitális infectio. 30-40 év feletti korosztály 60%-a a fertőzésen már túlesett. Leggyakoribb fertőződési út a sexualis átvitel, de tejjel is átvihető. (Cytomegalo-vírus 72 órán belül elpusztul.) Újszülöttek 1%-a vírusűrítő, ezek 10%-a beteg, tehát a megbetegedés gyakorisága 1 ezrelék (csakúgy mint a toxoplasmosisnál).

Tünetek magzatnál: microcephalia, chorioretinitis, agyi meszesedések, megszületés után convulsiók, sárgaság. A vírusűrítők 10%-a hallás vagy látáskárosodott lesz a későbbiekben.

Összes terhes 5%-ánál cervixváladékból kimutatható. Therápia:NINCSEN

Varicella:

ha a terhes varicellás lesz, 48 órán belül zoster-immunglobulint kell adni.

Syphilis:

Sajnos napjainkban ismét nő az ismert lueses fertőzések száma (prostitúció virágzása, turizmus, tranzitforgalom emelkedése).

Az anya a magzatot a terhesség második felében, transplacentarisan fertőzheti. Előfordulhat, hogy a connatalis syphilis csak a későbbi életkorban okoz tüneteket.

Korai connatalis syphilis: bőrtünetek, nyálkahártyaplakkok (orrnyálkahártyán lévő plakkok esetén orrvérzés), később hosszú csöves csontok osteochondritise, periostitise jellemző (Parrot féle pseudoparalysis).

Késői connatalis syphilis: 2/3-uk tünetmentes, gummák, tabes, paralysis, süketség, látásromlás (keratitis parenchimatosa), Hutchinson fogak (metszőfogak hordószerű deformitása), nyeregorr, góticus keményszájpad, Parrot féle heg a száj körül.

Hutchinson trias: keratitis (látásromlás, vakság), süketség, fogelváltozás.

Minden terhest szűrünk luesre a 16. héten (hepatitis szűréssel egyidőben).

Herpes-vírus:

(2 forma:herpes labialis és herpes genitális)

Terhesség alatt nem fertőződik a magzat, azonban ha a szeméremtesten vesiculák-hólyagok vannak, szülés közben fertőződhet. Tehát amennyiben a fenntieket észleljük a szülést császármetszéssel kell befejezni, azonban ha 6-8órával a burokrepedés után észleljük a terhest, már nincs értelme császármetszést végezni.

Vezető tünete: magzati zsigerekben necroticus nodusok. 50%-a a fertőződött újszülötteknek meghal.

Lysteriosis:

Fertőzőforrás többnyire a juh és a tehén (nyers tej, folyékony sajtok!). Transplacentarisan is átmegy a magzatba a kórokozó, meningitist encephalitist okozva. 40-50%-ban intrauterin vagy újszülöttkorban meghalnak.

Egyéb fertőző betegségek:

ezen csoportba tartozó betegségek többsége szexualisan átvihető.

Gonorrhea: megelőzésként kötelező az ezüstacetátos (vagy Betadinos) szemcsepp

Chlamidia: terhesek 5%-ánál kimutatható, méhenbelül is fertőz, azonban főleg szülés alatt kell számolni a magzat fertőződésével. 1-3 hónapos korban jelentkező conjunctivitisek 90%-ának, első fél évben észlelt conjunctivitisek 60-70%-ának chlamydiafertőzés az oka.

Therápia:Erythromicin a legjobb, praeconceptionalis gondozás részét képezi a chlamydia-szűrés. (Gonorrheás anyák 90%-a chlamidiával is fertőzött.)

Trichomoniasis: nem nagyon okoz gondot. Therápiájára használható Klion első trimeszterben contraindikált, bár egyes szerzők szerint alkalmazható.

Hepatitis virus:HBsAg szűrés történik minden terhesnél. Amennyiben az anya HBsAg pozitiv, az újszülöttet activ és passzív immunizálásban kell részesíteni 12 órán belül a szülést követően.

B típusú streptococcusok: a leendő anyák 5-30%-a colonizált, újszülöttek 50%-a szintén, 1%-uk beteg. Ha terhes cervixleoltásából kitenyésztik mindenképpen célzottan kezelni kell mert, mert az újszülöttek 1%-a beteg lesz, 40%-os a mortalitás, másrészt időelőtti burokrepedést, koraszülést okozhat.

A 32. vagy a 36. héten illetve idő előtti burokrepedés esetén vesznek cervix váladék tenyésztésre (CET) az osztályok mintát.

Cikkek Szülészet

Bejelentkezés vizsgálatra

Honlapunkon regisztrációt követően könnyedén tudja intézni bejelentkezését. Kiválaszthatja a helyszínt és az Önnek megfelelő szabad időpontot, valamint vizsgálati eredményeit is láthatja.

5D BABAMOZI

Második generációs 5D Ultrahang készülékeinkkel kiváló minőségű, nagy felbontású képet adó genetikai UH-vizsgálatokat tudunk végezni Siófokon és Székesfehérváron egyaránt.

MAGÁNLABOR

A kibővített székesfehérvári rendelőnkben magán vérvételi labort alakítottunk ki, ahol heti 5 alkalommal reggelente van vérvételi lehetőség, előzetes bejelentkezés alapján.

5D BABAMOZI

Második generációs 5D Ultrahang készülékeinkkel kiváló minőségű, nagy felbontású képet adó genetikai UH-vizsgálatokat tudunk végezni Siófokon és Székesfehérváron egyaránt.

MAGÁNLABOR

A kibővített székesfehérvári rendelőnkben magán vérvételi labort alakítottunk ki, ahol heti 5 alkalommal reggelente van vérvételi lehetőség, előzetes bejelentkezés alapján.

Iratkozzon fel hírlevelünke

Feliratkozásával elfogadja az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.