Szülés történetek – Ujcz Bence születése Székesfehérváron 2008-ból

Ujcz Bence születésének története

Első gyermekünk születésére már a háza

Baba kép

sságunk kezdete óta készültünk. Akkor még nem tudtuk, hogy pontosan mennyit kell rá várni, először türelmesen, majd egyre türelmetlenebbül vártuk a nagy pillanatot, 2007. november 10-ét, amikor hosszú hónapok után végre két csík jelent meg a teszten. Akkor már tudtam, hogy csodák márpedig vannak. J

A várva várt 9 hónap így visszatekintve szinte elreppent, a maga sajátos, hol nehéz, hol hosszúnak, hol rövidnek tűnő napjaival, érzéseivel, tüneteivel együtt. Mütyürke (akkor még így hívtuk) szépen fejlődött, s a 33. héten gondoltuk, teszünk egy utolsó kiruccanást kettesben Sárvárra. Az utolsó éjszaka azonban elég eseménydússá sikerült, hiszen fél háromkor elkezdődtek a fájások, melyek több magnézium hatására sem csillapodtak. Fogtuk magunkat és útnak indultunk. Bár a hasam továbbra is fájt, az út hazafele vidámra és humorosra sikeredett – még majdnem a benzinünk is kifogyott. Aztán a kórházba érve nagy meglepetésemre közölték, hogy lehet, hogy szülünk… A következő órákat és napokat senkinek sem kívánom. A fájások sűrűsödtek, s már egy ujjnyira kitágultam. Azonban szerencsére az időben jött orvosi beavatkozásoknak, a sok pihenésnek Manócska mégis úgy döntött, hogy bent marad és pihizik még egy kicsit a pocimban. Olyannyira jól érezte magát, hogy a kiírt időpont után sem akart megszületni…

Már naponta kellett a kórházba szívhang ellenőrzésre járni, a magzatvizet másnaponta ellenőrizték. Szépen tágultam, már a nyákdugóm is elment, de Bencus csak nem akart megszületni.

Augusztus 31-én, 5 nappal a szülés várható időpontja után az ultrahang szerint már alig-alig volt magzatvíz, Bence az utolsó két hétben szinte semmit sem nőtt, a lábaim már iszonyatosan vizesek voltak. A székesfehérvári Szent György Megyei Kórház főorvosa és az orvosom Dr Bata Barnabás is a várandóság befejezését látták a legjobbnak. Nem várhattunk arra, míg Bencus ismét kíváncsi lett volna a külvilágra. A szülés megindításánál döntöttek – péntek reggel kellett volna bemennünk, de aztán szerencsére csütörtök délután megindultak a fájások és egészen besűrűsödtek, bár nagyon enyhének tűntek. De mivel az orvosom ügyeletes volt, nem vártunk tovább, este hétkor a szülésznővel, Bozsa Anikóval egyidőben elindultunk a kórházba.

A felvétel után az orvosom burkot próbált repeszteni, de annyira nem volt magzatvíz, hogy nem lehetett megrepeszteni. Vártunk még egy órát, a fájások közben megszűntek, majd újra elkezdődtek, de még mindig enyhék voltak. Közben már a férjem San is bejöhetett a rózsaszín szülőszobába, berendezkedtünk, meggyújtottuk a gyertyákat és bekapcsoltuk Enyát és Santanat. Anikó rákötött a CTG-re, közben labdáztam. Nagyon otthonos volt a hangulat, még viccelődni is volt kedvünk, hisz a fájások még sehol nem voltak. Tízkor Bata doktor úgy döntött, hogy elkezdjük az oxitocint. Pillanatokon belül 2 perces fájásaim lettek és azt hittem mindjárt megszülök, de onnan azért még messze voltunk.

Anikó masszírozta a derekam, majd a zuhanyt is kipróbáltam. San rendkívül segítőkész volt, folyatta a melegvizet hol a hasamra, hol a derekamra, de ez még rosszabb volt, mint a labda, így hamar abbahagytuk. A percek óráknak tűntek és a fájások mintha szünet nélkül jöttek volna. Éjfél után Anikó győzködésére felfeküdtem az ágyra és elkezdtem szívni a kéjgázt. A szemeim a fájások kezdetétől végig csukva voltak, az ágyon azt hiszem teljesen kizártam a külvilágot, csak fogtam Sanci kezét és szívtam a gázt, amikor jöttek a fájások. Bata doktor rendszeresen megvizsgált, de még mindig csak bő két ujjnyira voltam nyitva. Egy körül ismét bejött, bár a hangokat csak messziről hallottam… Mint azt is, hogy felkiáltott, eltűnt a méhszáj, szülünk. Másodpercek töredéke alatt minden átrendeződött körülöttem, Bata doktor a balomon, San a jobbomon, Anikó előttem. Fájások jöttek, én vettem a mélylevegőt, s a tornán tanultak alapján nyomtam. Egy fájás alatt kettőt-hármat, mikor hogy sikerült.

„Már látom a fejecskéjét!” „Nagyon jó, csak így tovább!” „Most egy lágyabb nyomást kérek, hogy ne repedj!” – jöttek az utasítások, én meg csináltam mindent úgy ahogy mondják és nyomtam, amennyire csak bírtam. Közben már a csecsemősök is ott sürögtek-forogtak körülöttünk.

6-8 nyomás után azt éreztem, hogy nagyon-nagyon feszít, mikor is 2008. augusztus 1-jén 1.35-kor Bencus buksija kicsusszant, s vele együtt a testecskéje is, s a fájdalmat valami mámoros boldogság váltotta fel, ólmos fáradtsággal keveredve. Ráncos volt a kicsi feje és fehér a keze lába, de nekem ő volt a leggyönyörűbb baba a világon. S amikor a mellkasomra tették és elkezdett sírni, nyöszörögni, akkor el se hittem, hogy mi történik velem-velünk. Csak néztem hol rá, hol Sancira, mosolyogtunk, könnyeztünk, elcsuklott a hangunk és pár másodpercre megszűnt minden körülöttünk.

Aztán a csecsemősök elvitték a kis csodánkat, de San elkísérte, hogy egy pillanatra se maradjon egyedül. Én pár perc múlva megszültem a méhlepényt, s egy alapos vizsgálat után kaptam 3 öltést belülre és egyet kívülre, s a fájdalmas szülés már csak egy röpke emlékké változott. Jött az én kis szeretetcsomagom a pólyában és már cuppant is rá a cicimre. Anikó még velünk maradt egy ideig, de kellő távolságból figyelte, ahogy mi pillanatok alatt családdá válunk, és mámoros boldogságban úszunk mindhárman. Fél négykor Bencust visszavitték, hogy még egy kicsit melegedjen, majd négy körül én is kimehettem az osztályra pihenni. Persze tele voltam boldogsághormonnal, alvásról nem is álmodtam, jöttem-mentem, mosolyogtam és éreztem, hogy akkor valami elkezdődött, és gyökeresen megváltoztatja majd az életünket. Bencust reggel hatkor hozták ki hozzám az osztályra, s azóta szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Ha rá nézek minden eltörpül, csak ő létezik, és az érzés, amit ő kivált. Aki átélte már ezt, tudja, miről van szó, aki még nem, annak tiszta szívemből kívánom, hogy mihamarabb élje át, ezt semmi nem pótolhatja!!!!!!!!!!

Köszönettel tartozom orvosomnak, Dr Bata Barnabásnak, hogy végigvitt bennünket egy rögös úton, a fogantatástól a születésig, Bozsa Anikő szülésznőnek, hogy a legnehezebb pillanatokban is tudta mit kell tennie és nem utolsósorban férjemnek, hogy leküzdve minden félelmét kitartott és végig mellettem volt!!!